Ünnepi férfiú - Ignácz Rózsa
Regény Szent László királyról a múltban, a jelenben és a jövőben. Krónika, regény, dráma, interjúk, tanulmányok, helyszíni közvetítés, napló, levelek és vallomások. Kodolányi János levele Ignácz Rózsához mint bevezetés, Makkai Ádám rövid "előszó helyett " című írásával.
Mint Makkai Ádám - az írónő Amerikában élő fia - rövid bevezetőjéből megtudjuk, Ignácz Rózsának több regénye is maradt kéziratban. Ezek közül A születésnap körül című 1982-ben az Egyesült Állalmokban jelent meg. Az Ünnepi férfiúval kivártunk, hogy itthon adhassuk ki.
Az igen érdekes regény Szent László alakját és a vele kapcsolatos hagyományokat mutatja be a múló időben. László király a magyar történelem egyik legnagyobb egyéniségének tekinti, aki tartalmas és tartós szintézist tudott teremteni a keletről hozott ősi hagyományok és a nyugatról kapott kereszténység, az európai kulturális értékek között.
A Szent László képet érzékletesen, személyesen rajzolja meg. A személyesség az írói kompozíció felépítéséből is kiolvasható: először tárgyilagos, később a személyes motívumok kapnak nagyobb szerepet. A regényírói, esszéírói attitűd váltakozik a műben, míg a könyv zárófejezetei már inkább a mű születésének körülményeit, azaz a 40-50-es évek nehéz tapasztalatait írják le.
Kiadó: Püski
Kiadás éve: 1989
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Alföldi Nyomda
ISBN: 9630264889
Kötés típusa:: egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem: 255 oldal
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Súly: 0. 34kg
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!
[(**104608898**)]
Jelenlegi ára: 640 Ft
Az aukció vége: 2020-12-02 17:29 .
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése